Megszületett! :)

Sokáih úgy képzeltem,h ez lesz a legfergetegesebb bejegyzésem... Előre szólok,h nem...
Eddig azért is nem szívenes írtam róla, mert próbáltam annyira összeszedni magam,h ne hirtelen felindulásból és kicsit feldolgozva a történteket, már tisztább képet festhessek róla.

Péntek este az utolsó talin még minden a régi volt. /az éjszaka egész normálisan telt... picit ment a hasam... de egy ilyen nagyon várt esemény előtt, talán ez a legkevesebb :)/
Szombaton reggelre 2cm-re ki voltam tágulva. Örültünk nagyon a dokimmal. Bizakodva indultunk neki a szülésnek :) /én alapból is :)/
Becuccoltunk, átöltöztünk... megkínáltak beöntéssel... mi baj lehet alapon... hát legyen. Egyáltalán nem volt olyan rossz,h ne lehetne kibírni...

Aztán jött az infúzió. Óvatosan érkeztek a fájások. Teljesen kibírható volt... Aztán egy Uh, ahol a dokim és egy másik doki is megnéztek... nem örültek, mert Levente az állával felfelé tartotta a fejét...

Meglátjuk mi lesz...

Közben jött az EDA bekötése. Nem mondom,h kellemes volt... nehezen is lehetett belém dőfni :) De sikerült. Meg lettem dícsérve.

Ekkor már annyira jó volt minden :) Jöttek az egyre erősebb fájások, rendben volt a ctg... én vígam tűrtem, szinte alig éreztem az egészet.
Balázs írtó cuki volt :) Végig mellettem maradt. Szóval jó volt.

Közben burkot repesztettek. Hát ez is semmiség volt. Tényleg.
12-re szépen csendben 8cm-re tágultam. Minden oké volt. Vidámak voltunk :)

Aztán ahogy figyelgettem a ctg-t azt láttam,h valami nem biztos,h oké. /Ezt onnan gondoltam,h a dokimtól tudtam,h nem olyan jó, ha a fájásoknál csökken a szívhang, tehát nem egyenletes a felső "csík" Na nekünk nem volt az. Bejött a szülésznőm többször is csekkolni. Aztán megkérdeztem,h mizu? Mondta,h nem tetszik neki a szívhang.... Megvizsgált. Jött a dokim. Ő is.
Döntött:
Császár.

Ettől a pillanattól nem emlékszem mindenre... Egyedül arra,h azt mondta,h várhatunk, de szerinte fölösleges, mert úgyis császár lesz a vége...
Levente a fájásoknál jól lejött, aztán szépen vissza is "kúszott"

Szóval császár... Persze eltörött a mécses... mindenki vigasztalt... Persze nem bömböltem, csak pityeregtem... De nem nagyon voltam "magamnál" Szóval a dokim infói el sem jutottak az agyamig...

Jött a horror...
Egy kis "kellemes" bevezetővel... egy kb. 30 kg-os műtős fiú "rakosgatott" ide-oda... rettentő megalázó volt már ez a része is....

A továbbiakban... ugye készül az ember arra,h a szülésnél ott lesz ő, a párja -ebben az esetben- a dokija és a szülésznő.... pont.
Igen... nos a császárnál másik "ezer" ember jelent meg... én meg ott feküdtem az asztalon, semmiben, mozdulatlanul, mint egy db hús... a megalázó rész következő pontja ez volt.

Némileg enyhültek a problémáim, mikor Balázs beért. De nem mondom,h jól éreztem magam. Aztán elkezdődött a "buli" - a buli, amit annyira másképpen képzeltem,h ég és föld... - Itt hozzá is tenném gyorsan,h valószínűleg az is elég nagy baj volt,h nálam nem volt benne a pakliban a császár, mint lehetőség. A dokim rengetegszer mondta,h 50-50% de én nem akartam bevonzani, így egyáltalán nem adtam lehetőséget ennek a verziónak... kellett volna...

Persze igaz,h "mindent érezni fogsz csak a fájdalmat nem" de az minden... na az azért elég durva...

Abban a pár percben kapcsoltam csak ki, mikor hallottam,h felsírt a kisfiam és láttam, ahogy vizsgálgatják aztán /vagy előtte... ezt nem tudom... odahozta hozzám a szülésznőm és megpuszilgathattam. Aztán rögtön küldtem vele Balázst... "én megleszek" alapon... na... meg persze... Azért nem annyira...

Aztán végeztünk... 150 cm-es műtős fiú vissza... újabb pakolászás...

Toltak a szobába... 2ágyas... már volt bent egy anyuka a kislányával...
Áttettek az ágyamra... megint feküdtem, mint egy db hús a vágóhídon... Közben állandóan kérdezgettem,h hol a férjem? Hol a fiam? Miért nem lehetünk együtt 2órát hármasban? /ezt a mai napig nem tudtam meg... soha nem is fogom sztem. De MINDIG bántani fog a dolog.

Szóval nem volt cicire téve és hiába kértem a nővért, aki ellátott,h hozzák be... nem, mert pihenni kell... mert úgysem tudom szoptatni az infúzió miatt... stb.
Aztán Balázs behozta, bebugyolálva és kis kocsiban... Legkorábban este 7 felé foghattam a kezembe...
írtó mérges voltam, de tehetetlen. Igen... az egész alatt tehetetlen voltam és ez volt  a másik, amitől kikészültem.
Az,h van egy nagy vágás a hasamon,h nem nagyon tudok mozdulni és,h egyáltalán egy vadidegen helyen vagyok... idegen emberekkel -kivéve Balázs persze-  szóval volt elég bajom.

Este már sétáltam, a kis limbótökömmel az oldalamon, amin kivezették  a vágástól a "trutyit" Ez a kis tök elég durván megnehezítette a következő 2 napomat...

Éjjel hozták Levit szopizni... mondanom sem kell,h 0 infóval,h hogy fogjam meg, hogy adjam oda neki a cicit... szóval egyáltalán mit csináljak... Jó... De a kórházi napokról sztem lesz egy külön bejegyzés... nem olyan pozitív fajta...

Szóval nem is ragoznám tovább... Ha nem a gyerekem születéséről lenne szó, azt mondanám,h életem legszörnyűbb élménye volt... Itt jön a kérdés,h Miért? A dokim szuper volt, a szülésznőm szintén. Egyszerűen nem voltam felkészülve ilyesmire... Ez lehetett a legnagyobb baj. Vagy nemtom. Mindenesetre azt hiszem,h a tervezett 3 gyerekből.... jócskán le fogunk adni... kb. egyre... Mert én ezt még 1x nem akarom átélni. Leviért mármikor, akárhányszor, de ennyi. Érte.

Aztán persze a következő sokk... Mikor itthon megláttam magam a tükörben... teljes valómban... olyan keserves sírás tört rám,h hosszú ideig kuporogtam a fürdőben és Balázs próbált vigasztalni... nem igazán sikerült neki... Pedig soha nem voltam egy olyan hiú ember, akinek folyton "tökéletesnek" kell lennie a hajának, testének,... semminek...De ez a látvány... Ez a tönkrement test... Ez én voltam... Én vagyok... Nem mondom,h ezt már feldolgoztam, de azért elég jó uton haladok felé már... aztán lehet,h lesz még mélypont...

Szerencse a szerencsétlenségben,h a dokim szuper. Felszívódó varrataim vannak. Nem lesz varratszedés. Legalább ez... :)

Illetve a nagy "nyomoromban" sztem el is felejtettm,h fájjon a sebem... nem mondom,h a kórházban ugráltam... főleg a "tök" miatt... de mikor azt kivették sokkal jobb lett... Viszont előtte sem voltam "gáz" Már első este sem kellett bevennem a fájdalomcsillapítót... De utána sem szedtem egyet sem... Nem kellett... Fájt picit, de ennél fájt már sokkal jobban is néhány dolog... / a legújabbak egyike a szopi... :D hogy ilyen aktuális legyek/

Jaaa! Hogy miért is kellett császár?
Nos, Levi továbbra is állal felfelé tartotta a fejét... Úgy meg ugye nem szerencsés...
A dokim mikor látta rajtam,h sokkot kaptam a császár szó hallatán... felajánlotta,h várhatunk még, de ugye felesleges... Én úgy voltam vele,h NE várjunk. ha mindenképpen ez a vége, akkor meg pláne. A gyereknek egészségesen kell megszületnie és ez nem akarom,h rajtam bukjon. Ne várjunk. Ráadásul akkor tényleg az lebegett a szemem előtt,h ha 13 óra előtt megszületik a kisfiú, akkor kedden már engednek haza és nem kell szerdáig ott rostokolni... Ez is óriási szerencse volt, mert tuti kezelésre szorultam volna lelkileg, ha még egy perccel -nemhogy egy nappal- többet kell ott lennünk...
Jajj... csapongok... szóval nem jól tartotta a fejét és végül kiderült az is,h hiába tartotta volna ő jól...
Végesek a kapacitásaim.... A medence csontjaim bizonyos ponton szűkebbek, mint a kislegény buksija. Szóval... ő aztán sajnos nem tudott volna ígysem-úgysem kibújni..

Nade! 
Mindezek ellenére...Csoda az egész.
Levente 2012.02.04-én 12:40-kor, 4250 grammal és 57 cm-rel született meg. És GYÖNYÖRŰ! CSODÁLATOS. IMÁDOM!
A többi már csak részlet kérdés ugye... Ő tényleg mindenért kárpótol!

Na! Kicsit bő lére eresztettem... és nem is fejtettem ki mindent olyan nagyon részletesen... de "dióhéjban" ez az én szülésem /bár ez a szó itt kicsit nevetséges... csak kiemelték belőlem a gyereket... ez meg nem szülés... és itt kérek bocsánatot minden anyukától, akinek császárral született a gyermeke és nem így gondolja... lehet,h egyszer én is tudom majd így gondolni... remélem/

A továbbiakról pedig... majd egy következő bejegyzésben... Abban már próbálok kevésbé  csapongó lenni. :)