Kórházban töltött napok

Nem életem legszebb napjai voltak az tuti.
Sajnos nem volt szabad 1 ágyas szoba, így 2ágyasba kerültem. Volt már ott egy kismama a kislányával. Egyébként kedves lány volt, nem ez a baj, csak hát jobban éreztem volna magam egyedül... főleg a császár után rögtön, mikor csak ott feküdtem...

De tényleg ez volt a végére a legeslegkevesebb...
A dolog ott kezdődött,h nem kaptuk meg a lehetőséget a mi intim 2óránkra hármasban, pedig a császár előtt direkt rákérdeztem,h ez UGYE lesz? Megnyugtattak,h igen... Hát nem volt... Rögtön a császár után toltak a szobába...

Majdnem könyörögnöm kellett,h hozzák már be... Végül Balázs elment és utána járt,h hol a gyerek? Végül ő hozta be egy kocsiba... Csak az ujjam hegyével értem el őt benne... Szörnyű érzés,h ott a kisbabád, aki még nem is olyan régen a pocakodban volt... most meg ott van melletted de hozzá sem tudsz érni, nemhogy megsimogatni, megölelgetni, megpuszilgatni... Aztán persze Balázst "hazazavarták" - persze nem ment soha rögtön... nem ám - viszont, mikor ő elment akkor visszavitte Levit a csecsemősökhöz.

Aztán este mikor "kimosdattak" és felkeltem, utána behozta Balázs a kisfiút és meg akartam próbálni szoptatni. Balázs megkért egy csecsemőst,h segjtsen...
Hát ilyen segítséget kapjon az ember... Gyakorlatilag a kezembe adta a gyereket és hozzányomta a mellem... mikor Levi rákapott a cicire... a hölgy távozott...
Szólhattam volna utána,h van kérdésem... de láttam,h fölösleges...

Éjszakára elvitték a kisbabát és éjjel hozák mikor sírt. Akkor egy másik hölgy jött... akkor kedvesebbnek tűnt és picivel több infót is adott, mint az első... de azért ez sem volt maga a csoda...

A nappalok mindig jobban teltek, mert Balázs amikor csak lehetett és tudott, ott volt velem, velünk.

Hívtunk egy csecsemős hölgyet, aki nagyon kedves volt. Megkértem,h mutassa meg a pelusozást és leginkább a köldökcsonk kezelését. Megtette... viszont az elején volt egy kis "vita" miszerint, ha megmutatja akkor már nekem kell ellátni a babát éjjel is, ha nem mutatja meg, akkor elviszik éjjelre.

A sebem és a kis "tököm" miatt viszont tuti,h nem tudtam volna ellátni segítség nélkül... De meggyőztem a nénit,h nappal menni fog a dolog... és akkor nekik sem lesz "baj" vele... de éjjel még visszavinném, mert elég korlátozott vagyok...
így is lett.

23óra felé vitték el tőlem Levit és megbeszéltük,h hozzák majd éjjel... Egész éjszaka félálomban voltam, mert fél szemmel azt lestem,h mikor nyjlik az ajtó... nem nyílt... úgyhogy 3 körül szépen kiballagtam... én és a tök... megnézni,h mi van már?
Leráztak,h nem sír, úgyhogy húzzak vissza pihenni... Na nekem NE mondják,h egész éjjel nem éhezett meg... de ha így is volt... akkor is elvártam volna,h hozzák be...

A következő napon elég nyugtalan volt Levi, állandóan éhes volt /olyan cukin mutatja,h enne :)/ és gyakorlatilag szinte egész nap cicizett. Sajnos a melleim olyan sebeket szenvedtek,h semmi, még a levegő sem tudott hozzáérni... Visítottam, sírtam, pelusra haraptam a fájdalomtól... és persze jól leizzadtam közben mikor mellre tettem Levit.
Balázs hozott bimbóvédőt... amit nem tudtam használni... aztán jött egy hölgy, aki "véletlenül" megemlítette,h nagyon sokat fogyott a gyerek... mondom oké, mit tehetünk?
megmutatta,h hogyan használjam a bimbóvédőt. Azzal is iszonyúan fájt... mind1. Aznap a program a szopi volt... Vittem méregetni szopik előtt-után... egyszer sem volt mérhető mennyiség... egyre jobban aggódtam, mert a szívem megszakadt,h Levente éhezik... és veszélybe került az is,h hazajöjjünk... Az pedig ördögi kör lett volna... Mert a kórházban aztán nem indult volna meg a tejem...

Estére már annyira rettenetesen sírt szegénykém,h kimentem a csecsemősökhöz,h most azonnal segítsenek...
Kiderült,h szinte semmi tejem nincs még... Szuper,h ez ilyenkor derül ki...

Nem érdekelt semmi. Rácuppantam a csecsemősökre és addig ugráltam a nyakukon míg nem segítettek. 10kor volt mikor kimentem hozzájuk. Akkor szopiztunk fél órát... mérhetetlen... így kapott tápszert kiegészítésként, mert éhezett szegény.

Abban maradtunk,h 3óránként kaphat tápszert. Olyankor jövünk. Levi egyébként óramű pontossággal tartotta az időt, úgyhogy 3óra múlva mentünk... szopi... mérhetetlen... tápszer.... következö 3 óra szopi... minimális adagot evett... tápszer... A következő tápszerezésre már nem kellett vinnem, mert evett eleget.

Magam is meglepődtem, mikor könyörögtem Levinek,h egyen-egyen,mert ezen múlik a hazajutásunk. A kisfiú pedig szuper volt, mert 25 grammot betolt :)

Ja! Éjszaka még kiderült az is,h fel kellene vágni a gyerek nyelvét. Láttam én is,h mi a helyzet, de gondoltam ha látja őt az orvos akkor talán neki kéne észre vennie...
Haza indulás előtt fel is vágták neki... látszólag szarul egyébként... szuper...

Volt még egy érthetetlen dolog számomra -valójában minden az volt szinte - de Levi szombaton 12:40-kor született. Vasárnap délelőtt bejött egy cscsemős hölgy,h ő született hajnalba, ugye? /ezt megkérdezte a szobatársamtól is.../ mondtuk,h nem. Hát jó, de neki Levit el kell vinnie... orvosi vizsgálatra néztem rá,h miért? Ő meg csak morgott az orra alatt,h nem érti... ha tegnap 1körül született,h lehet,h nem látta még a doki...
Szóval igazi fejetlenség, bolondok háza...

Nyilván kicsit más lett volna a helyzet,ha  nem hétvégén szülök, mert hétfőn kicsit jobban beindultak a dolgok... jöttek a papírok miatt. Jött egy kedves szopi segítő lány. Ő tényleg hasznos volt... de előtte semmi...

Nagyon megviseltek azok a napok... őszintén mondom,h nem bírtam volna ki ott egy perccel sem többet. Úgyhogy úgy döntöttem,h ha csak és kizárólag a tejtermelődés miatt nem engednének aznap haza... akkor saját felelősségre távozunk.  De ott nem maradunk egy percet sem. Természetesen, ha saárgaság vagy bármi más lépett volna fel, akkor kibírok még 1-2 sok napot is, ha Levinek ez a jó. De egyébként iszkiri haza...

Az itthoni napokról egy másik bejegyzésebn fogok írni. Ég és föld! :)