Huhh...

Nincs annyi időm és energiám,h olyan részletesen dokumentáljam a napjainkat, ahogy szeretném...

A rettenetes kórházi napok után, rettentően szuper volt hazaérni. Nagyon sírtam, mikor végre bezártuk magunk mögött az ajtót és végre itthon voltunk, hárman /és Nexi :) /
Balázs is meghatódott. Olyan édes volt.
Igaz,h fájt a sebem, hogy alig ismertem még a kisfiamat... nehéz napok voltak... Az első 2 éjszaka semmit nem aludtam. A nappaliban ültem és vagy szoptattam vagy a mellkasomon altattam a kisfiút. Nehéz volt.. Nagyon nehéz... és még mindig az, de egyre jobb lesz. Jobbnak kell lennie.

Bár az éjszakáink még mindig... rosszak... Bízom benne,h ez is hamarosan elmúlik és Levente is úgy gondolja,h éjjel aludni kell...

Persze nem könnyíti meg a dolgom az sem,h 2naponta még mindig járnom kell a sebemmel kezelésre... Ma is reggel 7-re mentem a kórházba. Előtte fejés, készülődés... nem egyszerű összehangolni mindent... De a dokim ma azt mondta,h pénteken kell utoljára menni. Nagyon bízom benne,h tényleg vége lesz végre ennek a részének.
Ma már nem tett a sebembe 2 kesztyűdarabot /azért kellett,h ne forrjon össze a sebem és tudjon belőle távozni folyamatosan a váladék, nem csak akkor, mikor tisztítja./ Örültem neki,h ezt kihagytuk, mert az nagyon fájdalmas volt :( bár az egész nem egy leányálom... de főleg a jobb oldalamon volt szörnyű./

De már nem kemény annyira a hasam. Már nem fájdogál olyan sokat. A jegelés is nagyon sokat segít. Próbálom tényleg rendszeresen jegelni... rajtam ne múljon alapon.

Lelkileg még nem vagyok teljesen rendben... be kell látnom. Elég labilis vagyok. Szerintem ehhez idő kell... de jelenleg nem vágyom senkire, semmire csak arra,h mindenki hagyjon békén. Hagyják békén a kisfiamat és NE maceráljanak minket. SENKI.
ez persze elég nehezen megoldható... mindenki kíváncsi... érthető, de nekem még időre van szükségem. Levinek is időre van szüksége és nem arra,h millióan körbe ugrálják...

/tegnap elég csúnyán össze is vesztünk Balázzsal... Nem bírom visszafogni az érzéseimet és magamt. Fáradt, kimerült vagyok hozzá.../ Pedig Ő rengeteget segít. Nélküle már tuti végem lett volna.

Persze vannak rokonok, akik már 2x is bepróbálkoztak a látogatással... könyörgöm! 18 napos a gyerek. NEM látogatható még. Majjd 6 hetes kora után lehet érdeklődni, de addig KUSS! Ráadásul a hasam miatt még én sem vagyok "szalonképes" úgyhogy nemáár... Kellemetlen ezeket hárítani, de nem fogok belőle engedni...

És ha nem lenne elég "bajunk"... nyakunkon a költözés is. Igen.. sajnos napok kérdése és a hely, ami annyi szépet adott nekünk... megszűnik az otthonunknak lenni...:(
Elég szar érzés,h mások fognak itt lakni, mások jönnek majd ide "haza" és mi már soha többet nem jöhetünk vissza. Próbálok nem rápörögni erre, mert tényleg van elég "bajom" anélkül is,h emiatt sírnék... De kell adnom  magamnak egy kis időt a "gyászra" különben megőrülök.
Már pakolunk ezerrel. Egyre csupaszabb a lakás... Egyre kevésbé a miénk :( Nagyon nem vágyom a költözésre, a pakolászára, a fejetlenségre... De már csak 2 nap... kettő. Holnap töltjük itt az UTOLSÓ napunkat és az utolsó éjszakánkat. Pénteken már megyünk haza... és én és Levi már vissza sem jövünk, A többiek pedig szombaton költöztetik a bútorokat... mindent.

Nade! koncentráljunk inkább Levire, ugye. Nagyon édes kisfiú. Imádom. Már most nagyon érdeklődő. Szuperédes. A szopival az elején rettenetesen megküzdöttünk. írtó sebes volt mind a 2 mellbimbóm. Var-var hátán volt... Annyira fájt a szopi,h bömböltem, mikor elkezdte. Aztán kezelgettem a cicimet. Jobb lett. Mára már teljesen elmúlt szerencsére. Nem fáj. Bár most megviselt megint picit, de már messze sokkal szuperebb, mint az elején.

Ehhez persze több dolog kellett... Először is az,h a kórházban a távozás napján felvágták a nyelvét... nem jól.. Úgyhogy kb. 10 napos korában újra meg kellett csinálni. Most még nem fájt neki annyira, ráadásul később nem lesznek miatta nehézségei a beszéddel.
A szopi jóra fordulásához nagyon hasznos  és szükséges volt,h felkeressünk egy szoptatási tanácsadót. /IBCLC-s szopitanácsadót, Rózsa Ibolya - www.iboly.hu/ aki nagyon gyorsan reagált és még aznap el is jött hozzánk, mikor hívtam. Nagyon nagyon kedves volt. Rengeteget segített. Mindent nagyon érthetően elmagyarázott, megmutatott. Tényleg megváltás volt. Mindenkinek ajánlom!

Remélem hamarosan az alvással is elérjük a várva várt áttörést, mert az,h ennyire keveset alszik és ezáltal mi is... ez nem lesz jó. Főleg Balázst sajnálom, mert ő ugye már dolgozik... És nagyon rosszul érzem magam miatta,h éjjel is segítenie kell és egyáltalán nem tudja kipihenni magát :( És otthonról bejárni még nagyobb szívás lesz... és akkor nem engedhetem meg,h ne aludjon szegény.

Tényleg bízom benne,h mostmár vége a sebem körüli komplikációnak, és hamarosan vége lesz az ébren töltött éjszakáknak és a ramaty lelkiállapotomnak is. Szeretném, ha Levente egészséges, boldog, kiegyensúlyozott életet élhetne.

Még ez is... :(

Igen... az a helyzet,h "nincs elég bajom" még lehet tetézni...
2 napja vettem észre,h mintha a sebemnél lenne valami sárgás trutyi... meg volt száradva. Gondoltam az a spray, amivel fújom...
Nos nem az volt, ez másnapra/tegnapra/ kiderült. Váladékozik. Felhívtuk a dokimat... menjek be a kórházba... Még tegnap este bementem. Szerencsére!
Mikor meglátta a dokim azt mondta: "Nagyobb a baj, mint gondoltuk" Itt végem lett... teljesen... :(

Aztán azért kiderült,h annyira nagyon nagyon nagy baj nincsen, mert ugyan tele van a sebem váladékkal, begyulladva szerencsére nincsen.

Rengeteg váladékot engedett ki belőle és jól átmosta.
Most kötögetni kell. Nem érheti víz és 2naponta kell járnom,h kitisztítsa. Illetve óránként 10 percet jegelni kell.  Csinálom is nagyon szorgalmasan, mert ennek helyre kell jönnie. Hamar!!!!!

Kórházban töltött napok

Nem életem legszebb napjai voltak az tuti.
Sajnos nem volt szabad 1 ágyas szoba, így 2ágyasba kerültem. Volt már ott egy kismama a kislányával. Egyébként kedves lány volt, nem ez a baj, csak hát jobban éreztem volna magam egyedül... főleg a császár után rögtön, mikor csak ott feküdtem...

De tényleg ez volt a végére a legeslegkevesebb...
A dolog ott kezdődött,h nem kaptuk meg a lehetőséget a mi intim 2óránkra hármasban, pedig a császár előtt direkt rákérdeztem,h ez UGYE lesz? Megnyugtattak,h igen... Hát nem volt... Rögtön a császár után toltak a szobába...

Majdnem könyörögnöm kellett,h hozzák már be... Végül Balázs elment és utána járt,h hol a gyerek? Végül ő hozta be egy kocsiba... Csak az ujjam hegyével értem el őt benne... Szörnyű érzés,h ott a kisbabád, aki még nem is olyan régen a pocakodban volt... most meg ott van melletted de hozzá sem tudsz érni, nemhogy megsimogatni, megölelgetni, megpuszilgatni... Aztán persze Balázst "hazazavarták" - persze nem ment soha rögtön... nem ám - viszont, mikor ő elment akkor visszavitte Levit a csecsemősökhöz.

Aztán este mikor "kimosdattak" és felkeltem, utána behozta Balázs a kisfiút és meg akartam próbálni szoptatni. Balázs megkért egy csecsemőst,h segjtsen...
Hát ilyen segítséget kapjon az ember... Gyakorlatilag a kezembe adta a gyereket és hozzányomta a mellem... mikor Levi rákapott a cicire... a hölgy távozott...
Szólhattam volna utána,h van kérdésem... de láttam,h fölösleges...

Éjszakára elvitték a kisbabát és éjjel hozák mikor sírt. Akkor egy másik hölgy jött... akkor kedvesebbnek tűnt és picivel több infót is adott, mint az első... de azért ez sem volt maga a csoda...

A nappalok mindig jobban teltek, mert Balázs amikor csak lehetett és tudott, ott volt velem, velünk.

Hívtunk egy csecsemős hölgyet, aki nagyon kedves volt. Megkértem,h mutassa meg a pelusozást és leginkább a köldökcsonk kezelését. Megtette... viszont az elején volt egy kis "vita" miszerint, ha megmutatja akkor már nekem kell ellátni a babát éjjel is, ha nem mutatja meg, akkor elviszik éjjelre.

A sebem és a kis "tököm" miatt viszont tuti,h nem tudtam volna ellátni segítség nélkül... De meggyőztem a nénit,h nappal menni fog a dolog... és akkor nekik sem lesz "baj" vele... de éjjel még visszavinném, mert elég korlátozott vagyok...
így is lett.

23óra felé vitték el tőlem Levit és megbeszéltük,h hozzák majd éjjel... Egész éjszaka félálomban voltam, mert fél szemmel azt lestem,h mikor nyjlik az ajtó... nem nyílt... úgyhogy 3 körül szépen kiballagtam... én és a tök... megnézni,h mi van már?
Leráztak,h nem sír, úgyhogy húzzak vissza pihenni... Na nekem NE mondják,h egész éjjel nem éhezett meg... de ha így is volt... akkor is elvártam volna,h hozzák be...

A következő napon elég nyugtalan volt Levi, állandóan éhes volt /olyan cukin mutatja,h enne :)/ és gyakorlatilag szinte egész nap cicizett. Sajnos a melleim olyan sebeket szenvedtek,h semmi, még a levegő sem tudott hozzáérni... Visítottam, sírtam, pelusra haraptam a fájdalomtól... és persze jól leizzadtam közben mikor mellre tettem Levit.
Balázs hozott bimbóvédőt... amit nem tudtam használni... aztán jött egy hölgy, aki "véletlenül" megemlítette,h nagyon sokat fogyott a gyerek... mondom oké, mit tehetünk?
megmutatta,h hogyan használjam a bimbóvédőt. Azzal is iszonyúan fájt... mind1. Aznap a program a szopi volt... Vittem méregetni szopik előtt-után... egyszer sem volt mérhető mennyiség... egyre jobban aggódtam, mert a szívem megszakadt,h Levente éhezik... és veszélybe került az is,h hazajöjjünk... Az pedig ördögi kör lett volna... Mert a kórházban aztán nem indult volna meg a tejem...

Estére már annyira rettenetesen sírt szegénykém,h kimentem a csecsemősökhöz,h most azonnal segítsenek...
Kiderült,h szinte semmi tejem nincs még... Szuper,h ez ilyenkor derül ki...

Nem érdekelt semmi. Rácuppantam a csecsemősökre és addig ugráltam a nyakukon míg nem segítettek. 10kor volt mikor kimentem hozzájuk. Akkor szopiztunk fél órát... mérhetetlen... így kapott tápszert kiegészítésként, mert éhezett szegény.

Abban maradtunk,h 3óránként kaphat tápszert. Olyankor jövünk. Levi egyébként óramű pontossággal tartotta az időt, úgyhogy 3óra múlva mentünk... szopi... mérhetetlen... tápszer.... következö 3 óra szopi... minimális adagot evett... tápszer... A következő tápszerezésre már nem kellett vinnem, mert evett eleget.

Magam is meglepődtem, mikor könyörögtem Levinek,h egyen-egyen,mert ezen múlik a hazajutásunk. A kisfiú pedig szuper volt, mert 25 grammot betolt :)

Ja! Éjszaka még kiderült az is,h fel kellene vágni a gyerek nyelvét. Láttam én is,h mi a helyzet, de gondoltam ha látja őt az orvos akkor talán neki kéne észre vennie...
Haza indulás előtt fel is vágták neki... látszólag szarul egyébként... szuper...

Volt még egy érthetetlen dolog számomra -valójában minden az volt szinte - de Levi szombaton 12:40-kor született. Vasárnap délelőtt bejött egy cscsemős hölgy,h ő született hajnalba, ugye? /ezt megkérdezte a szobatársamtól is.../ mondtuk,h nem. Hát jó, de neki Levit el kell vinnie... orvosi vizsgálatra néztem rá,h miért? Ő meg csak morgott az orra alatt,h nem érti... ha tegnap 1körül született,h lehet,h nem látta még a doki...
Szóval igazi fejetlenség, bolondok háza...

Nyilván kicsit más lett volna a helyzet,ha  nem hétvégén szülök, mert hétfőn kicsit jobban beindultak a dolgok... jöttek a papírok miatt. Jött egy kedves szopi segítő lány. Ő tényleg hasznos volt... de előtte semmi...

Nagyon megviseltek azok a napok... őszintén mondom,h nem bírtam volna ki ott egy perccel sem többet. Úgyhogy úgy döntöttem,h ha csak és kizárólag a tejtermelődés miatt nem engednének aznap haza... akkor saját felelősségre távozunk.  De ott nem maradunk egy percet sem. Természetesen, ha saárgaság vagy bármi más lépett volna fel, akkor kibírok még 1-2 sok napot is, ha Levinek ez a jó. De egyébként iszkiri haza...

Az itthoni napokról egy másik bejegyzésebn fogok írni. Ég és föld! :)

Megszületett! :)

Sokáih úgy képzeltem,h ez lesz a legfergetegesebb bejegyzésem... Előre szólok,h nem...
Eddig azért is nem szívenes írtam róla, mert próbáltam annyira összeszedni magam,h ne hirtelen felindulásból és kicsit feldolgozva a történteket, már tisztább képet festhessek róla.

Péntek este az utolsó talin még minden a régi volt. /az éjszaka egész normálisan telt... picit ment a hasam... de egy ilyen nagyon várt esemény előtt, talán ez a legkevesebb :)/
Szombaton reggelre 2cm-re ki voltam tágulva. Örültünk nagyon a dokimmal. Bizakodva indultunk neki a szülésnek :) /én alapból is :)/
Becuccoltunk, átöltöztünk... megkínáltak beöntéssel... mi baj lehet alapon... hát legyen. Egyáltalán nem volt olyan rossz,h ne lehetne kibírni...

Aztán jött az infúzió. Óvatosan érkeztek a fájások. Teljesen kibírható volt... Aztán egy Uh, ahol a dokim és egy másik doki is megnéztek... nem örültek, mert Levente az állával felfelé tartotta a fejét...

Meglátjuk mi lesz...

Közben jött az EDA bekötése. Nem mondom,h kellemes volt... nehezen is lehetett belém dőfni :) De sikerült. Meg lettem dícsérve.

Ekkor már annyira jó volt minden :) Jöttek az egyre erősebb fájások, rendben volt a ctg... én vígam tűrtem, szinte alig éreztem az egészet.
Balázs írtó cuki volt :) Végig mellettem maradt. Szóval jó volt.

Közben burkot repesztettek. Hát ez is semmiség volt. Tényleg.
12-re szépen csendben 8cm-re tágultam. Minden oké volt. Vidámak voltunk :)

Aztán ahogy figyelgettem a ctg-t azt láttam,h valami nem biztos,h oké. /Ezt onnan gondoltam,h a dokimtól tudtam,h nem olyan jó, ha a fájásoknál csökken a szívhang, tehát nem egyenletes a felső "csík" Na nekünk nem volt az. Bejött a szülésznőm többször is csekkolni. Aztán megkérdeztem,h mizu? Mondta,h nem tetszik neki a szívhang.... Megvizsgált. Jött a dokim. Ő is.
Döntött:
Császár.

Ettől a pillanattól nem emlékszem mindenre... Egyedül arra,h azt mondta,h várhatunk, de szerinte fölösleges, mert úgyis császár lesz a vége...
Levente a fájásoknál jól lejött, aztán szépen vissza is "kúszott"

Szóval császár... Persze eltörött a mécses... mindenki vigasztalt... Persze nem bömböltem, csak pityeregtem... De nem nagyon voltam "magamnál" Szóval a dokim infói el sem jutottak az agyamig...

Jött a horror...
Egy kis "kellemes" bevezetővel... egy kb. 30 kg-os műtős fiú "rakosgatott" ide-oda... rettentő megalázó volt már ez a része is....

A továbbiakban... ugye készül az ember arra,h a szülésnél ott lesz ő, a párja -ebben az esetben- a dokija és a szülésznő.... pont.
Igen... nos a császárnál másik "ezer" ember jelent meg... én meg ott feküdtem az asztalon, semmiben, mozdulatlanul, mint egy db hús... a megalázó rész következő pontja ez volt.

Némileg enyhültek a problémáim, mikor Balázs beért. De nem mondom,h jól éreztem magam. Aztán elkezdődött a "buli" - a buli, amit annyira másképpen képzeltem,h ég és föld... - Itt hozzá is tenném gyorsan,h valószínűleg az is elég nagy baj volt,h nálam nem volt benne a pakliban a császár, mint lehetőség. A dokim rengetegszer mondta,h 50-50% de én nem akartam bevonzani, így egyáltalán nem adtam lehetőséget ennek a verziónak... kellett volna...

Persze igaz,h "mindent érezni fogsz csak a fájdalmat nem" de az minden... na az azért elég durva...

Abban a pár percben kapcsoltam csak ki, mikor hallottam,h felsírt a kisfiam és láttam, ahogy vizsgálgatják aztán /vagy előtte... ezt nem tudom... odahozta hozzám a szülésznőm és megpuszilgathattam. Aztán rögtön küldtem vele Balázst... "én megleszek" alapon... na... meg persze... Azért nem annyira...

Aztán végeztünk... 150 cm-es műtős fiú vissza... újabb pakolászás...

Toltak a szobába... 2ágyas... már volt bent egy anyuka a kislányával...
Áttettek az ágyamra... megint feküdtem, mint egy db hús a vágóhídon... Közben állandóan kérdezgettem,h hol a férjem? Hol a fiam? Miért nem lehetünk együtt 2órát hármasban? /ezt a mai napig nem tudtam meg... soha nem is fogom sztem. De MINDIG bántani fog a dolog.

Szóval nem volt cicire téve és hiába kértem a nővért, aki ellátott,h hozzák be... nem, mert pihenni kell... mert úgysem tudom szoptatni az infúzió miatt... stb.
Aztán Balázs behozta, bebugyolálva és kis kocsiban... Legkorábban este 7 felé foghattam a kezembe...
írtó mérges voltam, de tehetetlen. Igen... az egész alatt tehetetlen voltam és ez volt  a másik, amitől kikészültem.
Az,h van egy nagy vágás a hasamon,h nem nagyon tudok mozdulni és,h egyáltalán egy vadidegen helyen vagyok... idegen emberekkel -kivéve Balázs persze-  szóval volt elég bajom.

Este már sétáltam, a kis limbótökömmel az oldalamon, amin kivezették  a vágástól a "trutyit" Ez a kis tök elég durván megnehezítette a következő 2 napomat...

Éjjel hozták Levit szopizni... mondanom sem kell,h 0 infóval,h hogy fogjam meg, hogy adjam oda neki a cicit... szóval egyáltalán mit csináljak... Jó... De a kórházi napokról sztem lesz egy külön bejegyzés... nem olyan pozitív fajta...

Szóval nem is ragoznám tovább... Ha nem a gyerekem születéséről lenne szó, azt mondanám,h életem legszörnyűbb élménye volt... Itt jön a kérdés,h Miért? A dokim szuper volt, a szülésznőm szintén. Egyszerűen nem voltam felkészülve ilyesmire... Ez lehetett a legnagyobb baj. Vagy nemtom. Mindenesetre azt hiszem,h a tervezett 3 gyerekből.... jócskán le fogunk adni... kb. egyre... Mert én ezt még 1x nem akarom átélni. Leviért mármikor, akárhányszor, de ennyi. Érte.

Aztán persze a következő sokk... Mikor itthon megláttam magam a tükörben... teljes valómban... olyan keserves sírás tört rám,h hosszú ideig kuporogtam a fürdőben és Balázs próbált vigasztalni... nem igazán sikerült neki... Pedig soha nem voltam egy olyan hiú ember, akinek folyton "tökéletesnek" kell lennie a hajának, testének,... semminek...De ez a látvány... Ez a tönkrement test... Ez én voltam... Én vagyok... Nem mondom,h ezt már feldolgoztam, de azért elég jó uton haladok felé már... aztán lehet,h lesz még mélypont...

Szerencse a szerencsétlenségben,h a dokim szuper. Felszívódó varrataim vannak. Nem lesz varratszedés. Legalább ez... :)

Illetve a nagy "nyomoromban" sztem el is felejtettm,h fájjon a sebem... nem mondom,h a kórházban ugráltam... főleg a "tök" miatt... de mikor azt kivették sokkal jobb lett... Viszont előtte sem voltam "gáz" Már első este sem kellett bevennem a fájdalomcsillapítót... De utána sem szedtem egyet sem... Nem kellett... Fájt picit, de ennél fájt már sokkal jobban is néhány dolog... / a legújabbak egyike a szopi... :D hogy ilyen aktuális legyek/

Jaaa! Hogy miért is kellett császár?
Nos, Levi továbbra is állal felfelé tartotta a fejét... Úgy meg ugye nem szerencsés...
A dokim mikor látta rajtam,h sokkot kaptam a császár szó hallatán... felajánlotta,h várhatunk még, de ugye felesleges... Én úgy voltam vele,h NE várjunk. ha mindenképpen ez a vége, akkor meg pláne. A gyereknek egészségesen kell megszületnie és ez nem akarom,h rajtam bukjon. Ne várjunk. Ráadásul akkor tényleg az lebegett a szemem előtt,h ha 13 óra előtt megszületik a kisfiú, akkor kedden már engednek haza és nem kell szerdáig ott rostokolni... Ez is óriási szerencse volt, mert tuti kezelésre szorultam volna lelkileg, ha még egy perccel -nemhogy egy nappal- többet kell ott lennünk...
Jajj... csapongok... szóval nem jól tartotta a fejét és végül kiderült az is,h hiába tartotta volna ő jól...
Végesek a kapacitásaim.... A medence csontjaim bizonyos ponton szűkebbek, mint a kislegény buksija. Szóval... ő aztán sajnos nem tudott volna ígysem-úgysem kibújni..

Nade! 
Mindezek ellenére...Csoda az egész.
Levente 2012.02.04-én 12:40-kor, 4250 grammal és 57 cm-rel született meg. És GYÖNYÖRŰ! CSODÁLATOS. IMÁDOM!
A többi már csak részlet kérdés ugye... Ő tényleg mindenért kárpótol!

Na! Kicsit bő lére eresztettem... és nem is fejtettem ki mindent olyan nagyon részletesen... de "dióhéjban" ez az én szülésem /bár ez a szó itt kicsit nevetséges... csak kiemelték belőlem a gyereket... ez meg nem szülés... és itt kérek bocsánatot minden anyukától, akinek császárral született a gyermeke és nem így gondolja... lehet,h egyszer én is tudom majd így gondolni... remélem/

A továbbiakról pedig... majd egy következő bejegyzésben... Abban már próbálok kevésbé  csapongó lenni. :)

Legutolsó

Fura... izgalmas... hihetetlen...
Egyszerűen felfogni is nehéz,h holnap már kisbabánk lesz :) Azért, nem véletlenül van úgy,h a szülés beindulása váratlan... lehetetlen ez a helyzet,h tudjuk,h holnap lesz a nagy nap... nem tudom,h mennyire fog menni az éjszakai alvás ma este... Már tegnap is sokáig kattogtam azon,h mi lesz-hogy lesz... hát ma éjjel nemtom... bízom benne,h fogunk tudni pihenni kicsit.

Rengeteg minden kavarog bennem... Egyrészt az,h mi mindent akarok még ma megcsinálni, elintézni... a másik pedig a ma esti vizsgálat és utolsó egyeztetés a dokimmal. Nagyon nagyon drukkolok,h azt igazolja az esti vizsgálat,h TISZTA a magztvíz és ezzel elkerüljük a császárt és szombaton reggel indulhasson a természetes szülés :) /már amennyire egy indítás lehet természetes persze.../ Szóval sok-sok dolog, amit át kell gondolnom, ki kell találnom és olyan is, amit sajnos nem tudok befolyásolni... Az utóbbi a legrosszabb persze.

Magára a szülésre, a részleteire, a lehetséges problémkra, fájdalmakra továbbra sem gondolok... Nem hiszem,h jobb lenne, ha állandóan ezeken pörögnék... Bízom az orvosomban, a szülésznőmben és magamban is bízom annyira,h tudjam,h minden rendben lesz!

De ez a nap... még csak fél9 és még sok-sok tennivaló van előttem, de már most is írtó izgatott vagyok... nem tudom ez egyáltalán el fog-e múlni holnapig.

A másik fura érzés... Ma utoljára vagyok pocakos Leventével. Nagyon vártam már,h ne legyek az, mert tuti,h hiányozni fog ebből az időszakból sok-sok dolog és alapvetően szerencsésnek érzem magam,h ennyire problémamentes volt a terhességem, de mégis azért nehezebb az élet - jóval - pocakosan.

Arról pedig nem is beszélve,h ez életünk utolsó napja a kisfiunk nélkül. Holnaptól örök életünkre szülők leszünk :) Nem ijeszt meg a dolog. Tényleg nem. Izgatottan várom minden percét. Egyszerűen csak valami hihetetlen, óriási, eszméletlen korszak veszi kezdetét és egyben zár le egy régi, megszokott, szeretett/vagy nem szeretett időszakot.

Nagyon érdekes dolog ez. Csak remélni tudom,h nem őrülök meg a nap végére :D Most úgy érzem van rá némi esély, h így legyen... Aztán meglátjuk :)
Este még lehet rászánom magam egy jelentkezésre, ha kiderült,h milyen a magzatvíz állapota... De ha nem, akkor legközelebb már anyukaként jövök és dokumentálom tovább az életünket :)

Utolsók

A mai dokis-randi eredménye egy megállapodás :)
Miszerint szombaton indítjuk a manót.... ha addig nem történik semmi...

Bár a mai vizsgálat olyan volt,h ha ettől sem történik semmi, akkor semmitől sem...
Nem vagyok benne egészen biztos, de elképzelhető,h az előbb távozott a nyákdugóm. Tényleg nem mondanám 100%-os biztossággal, de előbb-utóbb kiderül... vagy nem... végülis mindegy.

A lényeg mégiscsak az,h Levente jól van és legkésőbb szombaton, már a karomban tarthatom a kis pöttömöt :) Alig várom! :)

Sajnos van egy "rizikófaktor" amit most még leírok, aztán nem is gondolok többet rá...
Szóval holnap este talizunk még 1-et a dokimmal és megpróbálja megnézni mizu a magzatvízzel... ha zöld... na akkor császár :( De remélem ez az opció csak opció marad. A császárt el akarom kerülni! szerencsére a dokim is... így az csak végszükség esetén lesz. De ezt gyorsan el is felejtem! Hajrá természetes szülés :)

A másik dolog... Balázs már most kikészült picikét, mikor láttam,h a vizsgálat azért eléggé fájt nekem... kicsit félek mi lesz Vele a szülésnél... de akkor muszáj lesz Neki is dzsedinek lenni :) Én is az leszek :)

Már csak kettőt kell aludni és babázunk :) éljen-éljen! :)